A MŰVÉSZRŐL
Életrajz
Verebes György festményeinek emberszerűvé vált alakzatait az a tekintet hozza létre, amely az öntudat gomolygó állapotait saját magából, saját akarattal, pillanatról pillanatra vetíti az önmagából kilehelt térbe.
Festői világát az elmúlt évtizedekben egymásból következő, egymással szoros kapcsolatban álló sorozatokban építette fel. Az Alvó titánok, a Mudra és a Szóma széma művei az emberi alak különböző állapotain keresztül vizsgálják a jelenlét és hiány, az anyagi és szellemi, a látható és a nehezen megragadható közötti átmeneteket. A test hol monumentális, hol töredékes, hol szinte feloldódik a festői térben.
Verebes György 1965-ben született Zentán. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 2002 óta a Szolnoki Művésztelepen él és alkot, 2003 óta annak művészeti vezetője. Alkotói tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállal a magyar kortárs festészeti élet szervezésében és képviseletében. A Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, 2026-tól az MMA Kecskeméti Regionális Műhelyének elnöke.
Több mint hetven önálló kiállítása volt, és közel háromszáz csoportos tárlaton szerepelt Magyarországon és külföldön. Munkásságát számos szakmai elismeréssel jutalmazták, művei magyarországi és külföldi köz- és magángyűjteményekben találhatók.

TANULMÁNYOK
- 1985–1989Magyar Képzőművészeti Főiskola, képgrafika szak
- 1989–1992Magyar Képzőművészeti Főiskola, művészképző
SZAKMAI TISZTSÉGEK
- 2003–Szolnoki Művésztelep, művészeti vezető
- 2017–Magyar Festészet Napja Alapítvány, elnök
- 2023–Magyar Művészeti Akadémia, rendes tag
- 2026–MMA Kecskeméti Regionális Műhely, elnök
VÁLOGATOTT DÍJAK
- 2015Supka Magdolna-díj
- 2017Munkácsy Mihály-díj
- 2017Prima díj
- 2023Magyarország Érdemes Művésze
- 2024Symposion Alapítvány díja
VÁLOGATOTT GYŰJTEMÉNYEK
- Zentai Városi Múzeum
- Damjanich János Múzeum, Szolnok
- Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely
- Magyar Állami Operaház
- Pesterzsébeti Múzeum
- T-Art Alapítvány
- Art Indulge Foundation, India
