Kezek szorításában és bűvöletében – Verebes György Opus című unikális kiállítása a Józsefvárosi Galériában (2018. május 4-29.)

2018 május 10Hozzászólások (0)

Szerző: Varga Bótos Anna
artnews.hu

Kezek és csak kezek. Dolgos kezek, olykor aggódóak, összekulcsolódók, tördelők, megtisztulók, máskor gyógyítóak, fájdalmasak vagy segítőek, fohászkodók és segélykérők, érintőek, néha pihenők, s folytathatnánk a sort a végtelenségig. Kéztartások, mozdulatok kimeríthetetlen variációi: minden mozdulat egy rezdülés, tett vagy válasz valamire, érzésmegnyilvánulás vagy érzelem, s bennük maga a kezet mozgató ember, a teremtő lény és alkotása, a lényeg, a létezés maga.

Verebes György kutatva, kísérletezve, fürkészve, figyelve ezt a lényeget helyezi OPUSának reflektorfényébe, nagyítja ki, elemzi, láttatja premier plánban, kíséri végig változásait, s egyúttal utal a jelenkor valóságára is. Sajátos, félre nem ismerhető, senkivel össze nem téveszthető, unikális művészi világkép az övé, olyan, amilyen csak egy érett művész életpályája során szerzett sokrétű és bonyolult tapasztalatainak és emócióinak szintéziséből alakulhat ki. Egyedi látásmódja, különös, meditatív gondolatisága, erősen fókuszált témaválasztása, színeinek pasztelles, fojtott, szürkületi fátyolossága mind-mind  erősíti, hangsúlyozza a felnagyított testrészek, kezek, arcok jelentőségét, a részletekben rejlő és ott meghúzódó kifinomult jelentéseket, jeleket, érzéseket, észleléseket.

Az első látásra ismétlődést, hasonlóságot, egyhangúságot sejtető vásznak közelebbről szemlélve mintha kinyílnának, mintha megszólalnának és elkezdenének beszélni, mély érzéseket, súlyos igazságokat, szavakba szinte alig önthető érzelmeket, történéseket közvetítenek, sugallnak, súgnak, s a hirtelen felismeréstől valósággal megborzong az, aki befogadja. Szinte megszólaló zenei akkordokká válnak, gazdag képi és érzelmi folyammá, mint valami fúga, vissza-visszatérő vezérmotívumaival, amelyek variációi mindig egy kicsit mások, hol távolodnak, elfutnak, hol közelednek és visszatérnek, olykor vidámabbak, máskor szomorúbbak, de megmaradnak mégis mindig ugyanannak. Mint ahogy az emberi kéz is mindig kéz marad a maga trivialitásában, a mozdulatok variációi azonban kimeríthetetlenek, benne ott van a kezet mozgató és uraló ember egész lényével, életével, jellemével, munkájával, érzéseivel, örömeivel, fájdalmaival, küzdelmeivel, félelmeivel, kapcsolataival, összes cselekedetével, megannyi apró rezdülésével. Mint ahogy arcunk és tekintetünk is elárulja kik és milyenek vagyunk, hisz ahogy mondani szokás, az arc, a szem a lélek tükre, úgy kezeink is árulkodnak valamiről, lelki és fizikai mibenlétünk egészéről:  simasága vagy kérgessége, mozdulataink darabossága vagy kifinomult érzékisége mind megannyi jel és jelzés. Verebes György OPUSának ez a magas szintű művészi elmélyültsége, hite, igazságkeresése és intellektuális kisugárzása, a valóság meditatív megragadása és realista láttatása eléri célját, igazi befogadó közegre talál, s képes a saját hullámhosszára terelni a néző figyelmét, érzékszerveit, aki észrevétlenül együtt kezd látni és gondolkodni a művésszel, megtalálja ugyanazt az egyetemes lényeget, amely az alkotó sajátja. Ha ez a transzcendencia létrejön, márpedig létrejön a művész, az alkotás és a befogadó közeg között, akkor elmondhatjuk, hogy megtörtént a csoda, amelyet csak keveseknek sikerül elérniük. Verebes György ezen kevesek közé tartozik.

 

Minderről bárki meggyőződhet Verebes György Munkácsy-díjas festőművésznek, a Szolnoki Művésztelep művészének és művészeti vezetőjének a Józsefvárosi Galériában 2018. május 4-én nyílt különleges és egyedi tárlatán, amely a hónap végéig, május 29-éig várja a látogatókat

Az ünnepélyes megnyitót megtisztelte jelenlétével Lévai Anikó, aki maga is szolnoki születésű lévén erősen kötődik az alföldi városhoz. Köszöntőjében kitérve a patinás, immár 115 éves Szolnoki Művésztelep hagyományaira, s felelevenítve híres, úttörő elődök példáját, újító szellemiségét, rámutatott, hogy ma már Szolnok és a művésztelep szerves egységet alkot, s ha a művésztelepről ejtünk szót, akkor Verebes Györgyről is beszélünk, aki új szellemiséggel, cselekvő erővel és termékenyítő aktivitással felpezsdítette a Művésztelep életét, fellendítette alkotókedvét, igazi kulturális műhellyé fejlesztette. Kiállított művei, ahogy maga a mester erről vallott, gondolatokat ébresztenek, de nem erőltetnek ránk. Munkássága során kezdetben testeket festett, s végig kellett mennie a testek útján, hogy elérjen az arcokhoz és a kezekhez. Az arcok nagyon sokat mondanak, valamit mindannyiunkról, ezért nem lehetnek soha idegenek. A tárlaton a művész 20 alkotása látható, ami átfogó képet nyújt Verebes György munkásságáról, művészi hitvallásáról. Szerinte a világmindenséget nemcsak a sokféleségben rejlő egység, de az egységben rejlő sokféleség is jellemzi. Ezt a gondolatiságot fejezik ki a tárlaton látható képei is.

Feledy Balázs művészeti író méltatásában feltette a kérdést, hogy akkor, amikor szinte már mindent elmondtak és megfestettek nagy elődeink, lehet-e még újítani, frissülni, újszerűt alkotni? Szerinte éppen ez a művészet csodája, hogy mégsem festettek meg mindent, van még új a nap alatt, s ezt Verebes György példája is ragyogóan bizonyítja, aki képes újítani, újat alkotni, mást gondolni, másképp gondolkodni. Verebes kevés színnel és motívummal fest, első pillanatra monotonnak tűnhet, de ha elmélyülünk benne, azt tapasztaljuk, hogy nem a monotónia, hanem a folyamatosság a fő jellemzője. Magyarázó festő, s ezt a képességét a modern technikák csak erősítik. A legtöbbet rajzolt testrész a kéz. Mondhatnánk úgy is, ott van kéznél. A művésznek egy lépést sem kell tennie érte. A kéz inspiráló ereje mindig is jelen volt a képzőművészetben. Verebes mint meditatív, gondolkodó művész a gondoskodó kezek által gondolkodtat. Kezei nem ütnek, nem szorulnak ökölbe, nem agresszívek, inkább karaktereket s kapcsolódásokat jelenítenek meg. Vásznain a viszonylatok nagyon érdekesek. A képek kilépnek a szorosan vett képábrázolásból, témából, nemcsak az emberi kézre, de tájakra is utalnak, talán a szülőföld völgyei, domborulatai, hajlatai, tónusai, emlékképei is átszűrődnek a kézformák, a bőr alatt futó erek, fonódó ujjak mögül. OPUSa nemcsak egy-egy tárgyra, de magára a folyamatra, a munkára is koncentrál. Személyes vonatkozása a tárlatnak a művész édesapjának közelmúltbeli elvesztése, aki sebészorvos lévén a kezét használta munkaeszközként, így a művész képeiben, kezeiben mindenütt jelen van az édesapa is. A nyílások és záródások, a fények és árnyékok, a festésmód, a harmóniák és diszharmóniák, a női vagy férfi kezek különbözősége mind-mind erősítik a hatást. Röviden összefoglalva, azt is mondhatnánk, Verebes György „a kezek szorításában él és alkot”. Mindezt talán Ady Endrének a Kezek bábja című verse fejezi ki a legjobban a maga költői eszközeivel, amelyet a művészt méltató Feledy Balázs fel is olvasott, rokonítva Ady és Verebes egy tőről fakadó költőiségét:

Kezeket látok mindenütt,
Fekete raját a kezeknek:
Forró kezet és hideget,
Hívót, tolvajt és megadót,
Üszköst, vidámat és meredtet.

Én csak bús álom-báb vagyok,
Játékos kezek rángatottja,
Ők táncolnak táncot velem,
Ők dobnak a csillagokig
És ők merítnek a habokba.

Övék az álmom, a borom,
Az asszonyom, a szenvedelmem,
Sorstalan sorsom az övék
És akkor fog betelni majd,
Ha ők akarják, hogy beteljen.

Én a nagy áldozó vagyok,
A máglyagyujtók korcs utódja,
Elfogadom a kínokat,
Nincs egyebem, egy szivarom
És száll a füstje fölcsapódva

Szivarfüstömbe hintsetek
Illatos port, már ég a máglya.
Várjatok egy kicsit, kezek,
Várjatok: a szivarom ég.
Elalszik mindjárt, nemsokára.

Verebes György megköszönve mindenkinek a megjelenést, a kiállítás címére utalva hangsúlyozta, hogy számára az OPUS az a mű, amit az ember a lehető legjobban csinál, s ennek a kiállításnak azért OPUS a címe, mert ő is mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobb legyen ez az OPUS.

Szabó Erzsébet, a Józsefvárosi Galéria szakmai igazgatója elmondta, hogy a tárlathoz számos kísérő rendezvény is kapcsolódik, tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások, beszélgetések s portréfilm is közelebb hozza a művészt a nagyközönséghez. A kiállítás és a programokon való részvétel pedig ingyenes.

A kiállításmegnyitó érzelmi alaphangját a fivér, Verebes Ernő író, zeneszerző, a Nemzeti Színház dramaturgja zongoraimprovizációja adta meg, mind a megnyitóbeszédek előtt, mind pedig zárásként, amikor is már a két fivér bravúros négykezes rögtönzésében oldódhatott fel a rendkívül nagy számban megjelent művészetkedvelő érdeklődő.


Új bejegyzés