Verebes György: A Szolnoki Művésztelep legújabb korszakáról

2017 augusztus 12Hozzászólások (0)

Megjelent a Magyar Napló 2017. júniusi számában

A 115 éves, Magyar Örökség-díjas Szolnoki Mű­­vész­telep működésének legújabb, ma is tartó időszaka 2002-ben kezdődött, amikor a kolónia fennállá­­sának centenáriuma alkalmából felújított épületek átadásra kerültek. A XX. század során sok vihart, pusztítást átélt létesítmény állapota addigra olyannyira leromlott, hogy a hagyományhoz méltó szakmai működés feltételei kérdésessé váltak. A telep szellemi jelen­tőségének legfőbb bizonyítéka, hogy a történelem viszontagságai közepette is folyamatos alkotómunka helyszíneként szolgált, így került a mindenkori magyar képzőművészet élvonalába.

Tovább


Verebes Gyögy: Az ismeretlen rétegei

2017 február 15Hozzászólások (0)

Kerekes Elek kiállítása elé
/Hévíz, Gróf I. Festetics György Művelődési Központ Muzeális Gyűjtemény, 2017. február 12./

 

 Újra és újra bizonyossá válik: a valóság tapasztalata mélységesen személyes ügy. A gondolkodásunkat a tények, a számok uralják, tudományos szempontok, filozófiai kategóriák szövik át a szemléletünket. A tőlünk függetlennek vélt, objektív világ adataiból készítünk páncélt, felépítjük a múlt megingathatatlan erődítményeit, az eljövendő időkre térképeket vetítünk. A tapasztalás azonban, úgy tűnik, védhetetlenül átszűrődik a tényszerű valóság szövetén, felfejti a megmagyarázhatóság hálóját, és gomolygó, megrendítő, ijesztő és gyönyörűséges érzeteivel betölti a tudomásunk terét.

Tovább


Verebes György: A gyűjtésről

2016 szeptember 25Hozzászólások (0)

Orosz Istvánnak ajánlva
/Megjelent az ESŐ Irodalmi Lap, 2016/3. számában/

           Furcsa kép. Bárányokat látok egy épületben. Álldogálnak, sétálnak, heverésznek, mintha legelőn lennének. Nyugodtak, láthatóan semmi sem zavarja őket. Klasszikus, római kori kör alakú csarnokban vagyunk, melybe felülről, a kupola nyílásán, akár egy gyűjtőlencsén keresztül árad a fény és szétterül a míves, intarziás kövezeten. Ismerősnek tűnik a helyszín, szemlélődés közben az elékeim közt kutatok. A falon boltíves mélyedések sorban, freskóképek helyei lehetnek, amiket átfestett az idő, vagy emberi kéz tüntette el őket, de előfordulhat, hogy látszódnak halványan, csak az én szemem nem képes felismerhető formát kitapogatni a homályból.

Tovább


Verebes György: Pont, most.

2016 január 21Hozzászólások (0)

Palkó Tibor rajzaihoz
/Megjelent az ESŐ Irodalmi Lap, 2010/1. számában/

Van egy pillanat, amely mindent magába foglal, minden előző és minden eljö­vendő pillanatot, ez minden történet kezdete és vége, és való igaz, hogy sza­vakban elmondva ez már közhely, hogy mindig, amikor valami véget ér, egy új dolog kezdődik el, és valóban ezt hajtogatja minden lélekápolgató, sikerok­tató, kártyavető és korszerű csillagjós, testcsavargató „jógázóguru", meg cso­portterelgető egyéniségszobrász, aztán ott vannak a dalszövegek, meg a kór­házas-szinglis-feleséges-helyszínelős sorozatok, amikből záporoznak a meg­érzésektől átitatott frappáns bölcsességek,

Tovább


Belátások

2016 január 12Hozzászólások (0)

Megjelent az Alvó titánok Verebes György szolnoki festményein című művészkönyvben 2009-ben

Az első arc úgy jelent meg a képfelületen, mintha felhőből bújt volna elő. Nem volt semmiféle előzetes koncepció, vagy szándék, egyszerűen csak észrevettem, hogy ott van, eleinte alig felismerhetőn, de később, ahogy a szemem hozzászokott a látványhoz, egyre kivehetőbben, végül szinte sugárzón. Nem tehettem mást, minthogy elfogadom.

Ahogy jöttek sorban, csak felismernem kellett őket. Arcok, kezek.

A festészeti kihívást elsősorban az jelenti, hogy a térszerűség érzete egyszerre keltsen valóságos és illuzórikus hatást.

Tovább