Alvó titánok a 21. században - Néhány gondolat Verebes György művészetéről

2017 június 16Hozzászólások (0)

Dr. Hóvári János írása a Magyar Napló 2017. júniusi számában jelent meg

Verebes György a kortárs magyar képzőművészet egyik legeredetibb festőművésze. Maga is vallja, hogy nem érdeklik trendek és divatok: nem kíván igazodni egyetlen irányzathoz sem. Számára a festészet asaját gondolat- és érzelemvilágának kivetítése a vászonra szellemi és tehetségbeli képességeinek segítségével. Művészetében az ihlet, a sajátos pillanat kínzó gyönyöre felülír minden mást. Ars poeticája szerint a művészet elsődlegesen nem a bennünk lévő tudásról és racionalitásról szól, hanem mindarról, ami azon túl van, egy adott pillanatban a személyiségből kiárad − ettől egyedi és hiteles.

Tovább


Az önvizsgálat útját járom

2017 június 09Hozzászólások (0)

Az interjú a kultura.hu-n jelent meg 2017. június 6-án, a riportot Fischer Viktória készítette

Verebes György festőművész március 15-én vehette át a Munkácsy Mihály-díjat. A képzőművész nemcsak filozófiai mélységű festményeiért érdemelte ki az elismerést, hanem az alkotóközösségért végzett munkájáért is, ugyanis már csaknem tizenöt éve a Szolnoki Művésztelep vezetője. Verebes Györggyel művészetéről, a fiatal képzőművészekről és a Szolnoki Művésztelepről beszélgettünk.

Tovább


A belülről épülő látvány

2017 április 30Hozzászólások (0)

Medvecky Attila interjúja Verebes Györggyel a Magyar Fórum 2017. évi 16. számában jelent meg

(...) Idén Munkácsy-díjjal tüntették ki. Gratulálunk hozzá! Kapott Supka Magdolna -díjat és Kaposvári Gyula -díjat is. Mit jelentenek a hivatalos elismerések életében?

–Nagyon jól esnek ezek az elismerések, bár alkotás közben nem arra gondolok, hogy díjakat kapjak. Sosem kértem meg senkit, hogy terjesszenek fel kitüntetésre. Ezt a habitust otthonról hoztam. Délvidéken, Zentán születtem, s annak idején, mikor a Képzőművészeti Főiskolára jártam, már működött a Derkovits-ösztöndíj, s arra én „külföldiként” soha nem pályáztam. Később kiderült, hogy meg is kaphattam volna az ösztöndíjat, de azt hittem, hogy erre nekem nincs jogalapom. Visszatekintve, talán jobb is volt így, mert az esetleges kudarcok alól eleve felmentettem magam. Az ön által felsorolt díjak, pályám közben „találtak rám”. Van, akit a kritika, mást a dicséret motivál. A kritikákat is tudom hasznosítani, de ha elismerésben részesülök, az természetesen nagyon megtisztelő, és még jobban elkötelez. Nem tartanám méltányosnak, ha egy ilyen díj után kevesebbet alkotnék, pihennék, mondván, elértem már valami lényegeset.

Tovább


Művésztelep tárt kapukkal

2017 április 13Hozzászólások (0)

Pálágyi Edit cikke a Szabad Föld című hetilapban jelent meg 2017. április 13-án

MÁGIKUS HELYNEK TARTJÁK a Szolnoki Művésztelepet, amely a vár helyén áll. Hazánk legrégibb, 1902-ben alapított, ma is működő művésztelepe kiérdemelte a Magyar Örökség Díjat. Az ott élő alkotók egyesületük révén is bekapcsolódtak az ország művészeti vérkeringésébe. Bekopogtunk a műtermeikbe.

Tovább


Küzdelemnek Véget Vető - Interjú a Magyar Szóban

2017 április 11Hozzászólások (0)

Gruik Ibolya írása 2017. április 10-én jelent meg

Verebes György Zentán született. A középiskolát is szülővárosában fejezte be, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskola képgrafika tanszékén diplomázott. Képzőművészeti munkái mellett könyvillusztrációkat és színházi díszletet is készít, több jazz- és világzenét játszó zenekarban zongorázik. 2003-tól a Szolnoki Művésztelep művészeti vezetője. Az elmúlt években több szakmai művészeti díjat érdemelt ki. Legutóbb a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából vehetett át állami kitüntetést: kiemelkedő képzőművészeti tevékenysége elismeréseként Munkácsy Mihály-díjat kapott.

Tovább


Verebes György az Orvosok magazinban

2017 március 01Hozzászólások (0)

A cikk az Orvosok / művészet, tudomány, élet, a Teva Magyarország kulturális és szakmai magazinjában jelent meg (2016. tél)

Verebes György fényképe.Titánoktól titánokig

„Nem valakit akartam ábrázolni, hanem mindenkit és senkit”

Miként válik a rajzoló fiatalból belső utakat ábrázoló művész? Hogyan találkozik a jazz-zenész és a képzőművész alkotói módszere? Verebes György a Zenta–Szolnok közötti 190 km-es földrajzi távolságnál sokkal hosszabb utat járt be a Vajdaságból Budapesten át Szolnokig, kémiai tanulmányoktól festészetig, művészléttől intézményvezetőségig. 

„A küzdelem a titánok álma.
Az ormon áll a Küzdelemnek Véget Vető.”
Verebes György

Honnan a képzőművészet iránti affinitás? Családi örökség?

Többgenerációs orvoscsaládba születtem, nagyszüleim is gyógyítottak. Belgyógyász anyai nagyapám alapította a zentai kórházat. Nagyanyám is belgyógyász volt, mindketten Budapesten végezték az egyetemet a két világháború között. Nagyapám délvidéki származása miatt természetes volt számukra, hogy az esküvőjük után arra a tájegységre költöznek. Zentán nyitottak magánrendelőt, amely az ötvenes évek kényszerű államosításáig működött. A szüleim is a gyógyításra esküdtek, apám sebész, anyám belgyógyász. Az orvosoktól amúgy sem távol álló művészi hivatás választása nem az én privilégiumom, a bátyám zeneszerzőként végzett Szarajevóban, most pedig íróként, dramaturgként, zeneszerzőként dolgozik a Nemzeti Színháznál. Apai ágon örökölhette tehetségét, apai nagyapám is zenész volt, édesanyám mindig is szépen énekelt, a bátyja pedig mérnök létére kiváló tehetséggel rendelkezett több művészeti területen is.

Tovább


Zsolnay László

2016 június 09Hozzászólások (0)

V. Gy. -nek (2009)

Nyár volt vagy ősz?
Hanyatt fekve a fűben, testem fürdött a szelíd szélben,
arcomat, arcodat láttam felhőkben gomolyogva
a távoli égen
Nincs már nevem, s nem szorítanak
komor terek,
múltból üzennek meghalt istenek.
Nem írtunk még, szánk nem szavalt
hazug litániát,
s a csend keltette fel az első alvó titánt.

Tovább


Kovács Zita - Titánok földjén

2016 június 08Hozzászólások (0)

Verebes György kiállítása elé
Elhangzott  a Borbás Mihály Bemutatóteremben,  2016-ban Hévízen

A történelem minden korszakának vannak előzményei – semmi sem igazán kezdet. Bár az ókori görög szellemet a keleti kultúrák készítették elő, az európai vagy az egyetemes művészet folytonossága mégiscsak a görögöknél kezdődött: azzal az újsággal, amit ők hoztak az emberi tudatba: felfedeztek bennünket, felfedezték az embert. Míg a keleti népek vallásaiban istenek és állatok még riasztó összevisszaságban embertelenül óriási arányaikkal keveredtek egymással, a görögök isteneiket már emberformában ábrázolták – így mint isteneik, egész kultúrájuk emberszabású lett.

Tovább


Verebes Ernő - A test pillérei (Asszociációk Verebes György festményei kapcsán)

2016 április 22Hozzászólások (0)

Elhangzott Verebes György a Test pillérei című kiállításának megnyitóján 2016. április 21-én a Semmelweis Szalonban, Budapesten

Képekről, szavakkal. Verebes György képeiről, nem elfogulatlan szavakkal. Ismerve kézmozdulatokat, eszmét, napszakot éj-szakot, hogy mikor, s miként festhette ezeket a képeket. Vagy mégsem arcok, kezek, festmények ezek? Lehet, hogy kinyilatkoztatások, jelek, időtlenségbe fagyó történetek. Kivetülései a szenvedhetetlennek. Liturgiájukban felmutatható megtestesülései a szent-közelinek. A nem akarás közelítésének manifesztumai, melyből sem testi vágy, sem szövettani ismeret nem táplálkozhat. E látnivalók esetében csupán a szemet nyitogató, kíváncsi gesztus az, ami művészeti kérdéseket tesz, tehet fel. Miként lehet arcokkal szembesülni úgy, hogy azok tekintet nélkül is visszanézzenek ránk?

Tovább


Balázs Attila - Titánok földjén

2016 január 26Hozzászólások (0)

Avagy csodálata azoknak, kik mertek festővé lenni
(Verebes György: Alvó titánok. Szolnoki Művészeti Egyesület, zEtna Kiadó, Szolnok – Zenta, 2009)
/Megjelent az ESŐ Irodalmi Lap, 2009/3. számában/

E röpke sorok lejegyzője, be kell vallani, túl szimpla lélek ahhoz, hogy valamiféle nagy és örök, örökzöld metaforákat építsen a fenti gyanúskás címre, vagy lógó fürtök gyanánt függessze rá az elvont beszéd titáni szerkezeteit (hi, hi, ugye?), csupán annyit jegyezne meg itt mindjárt az elején, hogy jómaga egykor festő szeretett volna lenni, azonban megtenni valamiért nem merte. Pedig a kifesteni való vászon félreismerhetetlenül vonzó felülete, a tubusból kipréselt festék jellegzetes „ströcögő” hangja meg a lenolaj sziréndalos illata (képzavar? nem baj) minden időkre beléje ivódott, átitatta hitvány és hűtlen lényét, amely végül hátat fordított a képzőművészetnek.

Tovább


← Régi bejegyzés